Valaki ébresszen fel, hogy ilyen nincs, ez csak egy rossz álom, és mindjárt felébredünk.

Svédországban túl sok a bevándorlók által elkövetett bűncselekmény, ezért korlátozásokat vezetnek be a személyleírások gyakorlatában. Ezentúl tilos lesz utalásokat tenni a gyanúsítottak etnikumára, nemzetiségére, bőrszínére. A svédek szeretnék elkerülni, hogy bizonyos etnikai csoportokat bűnözőknek tüntessenek fel. Nem szeretnének rasszistának tűnni.

Mert rasszistának tűnni ma Nyugat-Európában nagyobb bűn, mint lopni, rabolni vagy nőket molesztálni. Az öncenzúra, az igazság elhallgatása a mindennapjaink része lett. A sajtóban, a munkahelyen, a közösségi oldalakon. Félre kell nézni, és tovább sietni, betapasztott füllel, magunkban mantrázva: Nem vagyok rasszista, Nem vagyok rasszista, Nem vagyok rasszista…

A rendszerváltás után a felvilágosult Európába igyekvő Magyarországon a rendőrségi hírekben megszüntették az elkövetők származásának említhetőségét. Cigány fiatalokból a 90-es évekre „kreol bőrű fiatalok” lettek, a 2000-es évekre pedig csak „fiatalok”. Akik néha „csoportosan támadnak” vagy „népes rokonságuk” ragad kaszát, kapát. Ebből mindenki tudja, hogy kikről van szó. Megszoktuk már ezt az orwelli duplabeszél dekódolást, megtanultunk együtt élni vele. A lényeg, hogy akiknek keresniük kell a gazfickókat, azok tudják, kikről van szó – gondoltuk naivan.

Ami Nyugat-Európában és annak ideológiai csúcslaboratóriumában, Svédországban történik, az messze túlmutat a véleményterroron, amit eddig megszokhattunk. Ez egy új fejezet a demokratúra történetében. Mert a közönséget hülyének nézni, és elvárni, hogy komoly arccal, elismerően bólogasson egy pocsék darabhoz, az egy dolog. Hatalomtechnika. A gond már akkor kezdődött, amikor az elnyomók maguk is elhitték az őrületet, amit az elnyomottaknak találtak ki. Amikor elhitték, hogy ők tényleg verhetetlenek. Nem azért tűztek ki irreális célkitűzéseket, mert tényleg hittek benne, hogy oda el lehet jutni, hanem mert az irányba tett elmozdulás már egy jobb világot eredményez(het), mint a korábbi. Származástól független szabad(os)ság.

Aztán az új generációt hermetikusan lezárt, cenzúrával körülbástyázott ideológiai keltetőkben kinevelték, és megszülték a dogmát. Ennek a dogmává merevedett ideológiának a társadalmi felépítménye pedig kezd összeomlani, mert nem képes a változásra, az alkalmazkodásra, az önreflexiókra. A liberalizmus eljutott ebbe a fázisba. Innen már nincs visszaút, csak az elkerülhetetlen összeomlás.

Törődött arccal kérleljük börtönőreinket: értsétek meg, a világot nem lehet erőszakkal egyenlőbbé tenni! Ha agyonvernek, lerasszistáznak, börtönnel fenyegetnek vagy be is zártok minket, akkor sem. Nem miattunk, hanem miattuk. Mi örülnénk a legjobban, ha nem kéne ilyen beteg állatokkal együtt élnünk ezen a gyönyörű Földgolyón. De együtt kell. Nem tehetünk róla, hogy más a bőrötök színe, és amikor bűnöztök, ez nyomot hagy bennünk. Bocsássatok meg nekünk.

Meg szegény rendőrkutyáknak.
(Forrás: kím)