A Fidesz frakcióvezetője szerint a kockázatosabb vagyonkezelésnél fokozottabb felelősséget kell viselniük a vezetőknek. A kormánypárt ennek megfelelően egy olyan törvényjavaslatot terjeszt a parlament elé, mely szerint a cégek vezetői magánvagyonukkal is felelnének egy olyan ügyben, mint a mostani brókerbotrány. Emellett megakadályoznák a vagyonok kimentését is. A törvényjavaslatot házszabálytól való eltéréssel fogadhatják el, ehhez azonban ellenzéki voksok is kellenek. Rogán Antal reményét fejezte ki, hogy senki nem áll “a csaló brókerek oldalára”.
https://i0.wp.com/hirado.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/7/2015/03/DSZZS20150130005-300x200.jpg
Nem engedjük a felelősöket elmenekülni és a vagyont kimenteni – jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője az M1 reggeli műsorában a Buda-Cash-, illetve a Questor-ügy kapcsán.
Mint mondta: az általuk kidolgozott törvényjavaslat kétféle vagyon zárolását írja majd elő, de a bíróságnak kötelezően dönteni kell arról, hogy azt elrendeli-e vagy sem. Az egyik a cégcsoportokban érintett teljes vagyon, a másik a brókerbotrányban érintett tulajdonosok és vezetők magánvagyona. Előbbi kapcsán elmondta: jelenleg vannak olyan cégek a cégcsoporton belül, ahová vagyont tettek, ezek azonban elvileg nem tartoznak az ügyfeleknek. Utóbbi kapcsán pedig azt jegyezte meg: azon tulajdonosokról van szó, akik tulajdonnal rendelkeztek onnantól, hogy a csalássorozat elkezdődött, de jelenti az igazgatótanácsi tagokat, a cégjegyzésben aláírási joggal bíró vezetőket, a felügyelőbizottsági tagokat és a könyvvizsgálókat. A könyvvizsgálók ugyanis, mivel feltételezhetően mérleghamisításról van szó, konkrét felelősséggel rendelkeznek – hangoztatta.
Eddig az volt az eljárás, hogy amikor befejeződött az eljárás, akkor lehetett ilyen intézkedéseket foganatosítani. Ezt azonban érdemes megelőzni, az eddigi tapasztalatok szerint ilyenkor ugyanis mód van arra, hogy a vagyonokat kimenekítsék – hívta fel a figyelmet.
Azokat a szerződéseket is felül kell vizsgálni, amelyek a csalássorozat kirobbanása és feltárása óta köttettek akár magyánvagyon, akár céges vagyon tekintetében. Ha nagyobb vagyontárgy nem a megfelelő értéken, vagy akár ingyen került át valamelyik családtag nevére, akkor azt a szerződést a bíróság jó eséllyel meg fogja semmisíteni, és a vagyontárgy tekintetében ugyanúgy a zár alá vételt fogja kezdeményezni – tette hozzá.
Rogán Antal kiemelte: ma délutánra befejezik a szóban forgó törvényjavaslatot és benyújtják a parlamentnek. Holnap a gazdasági bizottság tárgysorozatba veszi, a csütörtöki házbizottsági ülésen pedig az ellenzék támogatását kérik. Ezt a törvényt úgy lehet gyorsan elfogadni, ha az országgyűlés a március 30-31-i ülésén dönteni tud. Ehhez viszont házszabálytól való eltérés kell, amihez a parlamenti képviselők négyötödének a támogatása szükséges – magyarázta a Fidesz frakcióvezetője, reményét fejezve ki, nem lesz olyan ellenzéki képviselő, aki a „csaló brókerek oldalára áll”.
Hangsúlyozta: a szocialista kormányok idején, az első Kulcsár-ügy után nemhogy megszigorították volna az ellenőrzési kötelezettséget, hanem lazítottak azon.
Kétségtelenül fájhat bizonyos szocialistáknak, akik ismerik Antali Károlyt, a Buda-Cash felügyelőbizottságának elnökét, őt a Bajnai-kormány kormánybiztosi rangra emelte. Egy mostani zárolás az ő vagyonát is érintheti – fogalmazott Rogán Antal.
Kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy a benyújtani tervezett javaslatuk a folyamatban lévő ügyekre, mint eljárásjogi szabály lenne kiterjesztve. Innentől kezdve a befektetési vállalkozások piacán mindenkinek azzal kell kalkulálni, hogy egy olyan felelősség terheli a vezetőket, mely a magánvagyonukra is kiterjed. Ez azért indokolt, mert az összes eddigi botránynál látszik a vezetői felelősség vagy a csalás szándéka. Ráadásul ez egy olyan piac, ahol kevésbé védik a befektetők vagyonát. Hiszen míg a bankoknál elhelyezett összegek után az Országos Betétbiztosítási Alap az uniós irányelvek szerint 100 ezer euróig (több mint 30 millió forintig) fedezetet nyújt, addig a BEVA mindössze 20 ezer euróra (alig 6 millió forint) biztosít – érvelt a politikus.
A kockázatosabb vagyonkezelésnél fokozottabb felelősség kell legyen, ezt fogják érvényesíteni most törvényben – szögezte le.
(MTI)