Út a III. világháború felé

Néhány hónappal ezelőtt volt itt egy poszt, amiben kifejtettem miért kellett Szaddamnak, Gaddafinak meghalni. Mert megpróbálták kőolajuk eladásánál kikerülni a dollárt. Ez mára már minden gondolkodó ember előtt világos. Ennek ellenére érdemes lépésről-lépésre végigmenni az eseményeken, ami nem más, mint az út a III. világháború felé. Miért olyan fontos ez az amerikaiaknak? Mert zöld színnel nyomtatott papír fecnikért valós értékeket kapnak immáron több mint 40 éve. Az amerikai jólét alapja az egész világ piszkos kizsákmányolása. A különböző országok jegybankjainál felhalmozott sok százmilliárd dollárért valamikor javakat vagy szolgáltatásokat kaptak, és ami még rosszabb, ezekért a dollárokért Amerika soha se fog semmit adni, soha se fogja őket visszaváltani bármire.

Van azonban még egy indokom, a különböző magyarországi blogposztok hozzászólásaiból világosan kitűnik, hogy a mélyen beágyazott orosz-ellenesség sugallta vélemények uralják a terepet, és még mindig jócskán vannak usa-barát emberek. Ezek táptalajt képeznek az amerikai propagandának (plusz a magyar média is) és úgy tudják, hogy az agresszív Oroszország támadja Ukrajnát, fenyegeti katonai megszállással a volt szocialista tábor országait. És hogy teljes legyen a káosz, Orbán orosz-barátkozása is negatív tényező. Aki utálja Orbánt, annak törvényszerűen utalni kell Putyint is, mivel újabban Orbán barátja. Erre az egyértelmű utálatra bizonyítékokat lehet találni a legújabb tüntetési hullámban. Itt van tehát az ideje, hogy helyére tegyük a dolgokat.

A petrodollár rendszert, vagyis olajat, csak dollárért, 2000 szeptemberéig senki se kérdőjelezte meg. Ekkor Saddam Hussein bejelentette, hogy az iraki olajat ezentúl dollár helyett euróért adja. Ez a döntés volt az év geopolitikailag legfontosabb eseménye, ennek ellenére a nyugati média közöl mindössze egy tett róla említést. Egy hónap se telt el a “The Project for a New American Century” nevű szerveződés, amely hasonló a CŐF-höz, és amelynek véletlenül Dick Cheney az egyik oszlopos tagja, közzé tett egy esszét. “REBUILDING AMERICA’S DEFENSES – Strategy, Forces and Resources For a New Century” cím alatt. (Az amerikai védelmi rendszer felélesztése – az új évszázad stratégiája, hadi ereje és erőforrásai.) Az esszé kitért arra, hogy ezen célok eléréséhez bizonyára szükség lesz valami katasztrófára, ami katalizálni tudja az eseményeket, ahogy ezt például Pearl Harbor tette. – Egy év kellett hozzá, hogy ez meglegyen a WTC ikertornyok lerombolásával, amit az arab terroristákra fogtak, miközben a beavatottak szerint egy neokon-cionista mestermunka volt.

A 9/11 esemény által begyújtott érzelmeket meglovagolva a Bush adminisztráció megtámadta Afganisztánt és Irakot, miután a Patriot act (lex hazafiság) ellenállás nélkül átment a törvényhozáson.

A letámadások ürügye a nem létező tömegpusztító fegyverekre való hidegvérű hivatkozás volt, pontos tudatában annak, hogy milyen káoszt fog kiváltani az adott országokban. Aztán az olajmezők elfoglalása után az iraki olajat újra dollárért adták.

Nem sokkal Irak lerohanása után a Bush adminisztráció ki akarta terjeszteni a háborút Iránra is, mert az iráni kormány nukleáris fegyvereket készül előállítani.

Washington szavahihetősége azonban a nulla felé tartott, a világ közvéleménye ellenállt, ráadásul a CIA és Mossad nyilvánosságra került jelentései szerint Irán még el se határozta az atombomba megteremtését. Ez azonban nem zavarta Washingtont abban, hogy Iránt demonizálja, amit az Obama adminisztrácio mind a mai napig fenntart. Kérdés, hogy miért? Talán azért mert Irán 2004 óta szorgalmasan dolgozik azon, hogy saját olajpiacot hozzon létre, ahol a dollárnak nem lenne kiemelt szerepe. Iránnak 7 év kellett ahhoz, hogy 2011 júliusában az első olyan szállítmány elinduljon útjára, amelyről itt alkudtak meg.

Miután Washington nem tudta beindítani a háborút Irán ellen, felhasználta az ENSZ-et, hogy Irán ellen szankciót mondjanak ki. A szankció célja az iráni rezsim megbuktatása volt. Bár a szankciók okoztak károkat az iráni gazdaságban, de az ország destabilizálását nem érték el vele, aminek legfőbb oka az orosz segítség volt, amivel   meg tudták kerülni az amerikai bankrendszert.

Közben 2009 februárjában Muammar Gaddafit megválasztották az Afrikai Unió elnökének, akinek első dolga volt, hogy javasoljon egy összevont országot egyetlen közös valutával. Ez a közös, aranyfedezetű valuta, ami nagyon nem volt dollár, okozta a halálát.

A lebonyolítás egyszerű volt. 2011-ben a CIA elkezdte különböző katonai csoportok támogatását, akiknek célja Gaddafi megdöntése volt. A siker érdekében (a mélyen alvó Oroszország mellett) az USA és a NATO elérte, hogy az ENSZ kimondja Líbia felett a „nofly-zone” minősítést, ami lehetővé tette a masszív amerikai légi beavatkozást. Hogy Gaddafi ellen az Al-Kaida szélsőségesei harcoltak, az Washington egyáltalán nem érdekelte, teljes erőbedobással segítette azokat, akik szerintük lerombolták a WTC tornyokat.

[Hogy a vétójoggal rendelkező Oroszország és Kína miért nem akadályozta meg a líbiai katasztrófát, azt nem lehet tudni. Ennyire amatőrök nem lehetnek. Nagy valószínűséggel valamifajta háttér alku történt, amit Putyin utólag kurvára megbánt.]

A NATO líbiai beavatkozásának volt egy kellemes hozadéka. Gaddafi nehézfegyverei Törökországon keresztül el lettek juttatva a szír felkelőknek, akik Assad megdöntéséért harcoltak, és úgy mellesleg szuper terroristák, viszont itt hasznosnak bizonyultak (a kezdetben). Mivel a fundamentalista muszlimok nem a falvédőről jöttek le, a hasznos terroristákból alakult meg az ISIS, azt is mondhatjuk, hogy U.S. segítséggel.

Ezek a szíriai lázadók 2013-ban két szarin gázos támadást is bevetettek, amivel Assadot akarták vádolni, és ami alkalmas lett volna arra, hogy „nemzetközi” beavatkozást váltson ki. Szerencsére az ENSZ és orosz vizsgálók feltárták a valóságot, aminek következtében a légi beavatkozás lehetősége megszűnt. Ezt követve az oroszok előálltak egy diplomáciai megoldással.

Végül is megállapítható, hogy Líbia és Szíria esetében a tervezett rezsim csere ürügye az „emberi jogok” voltak, amire különben Amerika nagy ívben tesz – bizonyíték rá az egymilliónál is több iraki áldozat.

2009-ben Katarnak volt egy javaslata, hogy fektessenek le gázvezetéket Szírián és Törökországon keresztül Európába. Ezt azonban Assad ellenezte, majd 2011-ben egyezséget kötött Iránnal, hogy egy másik gázvezetékkel zárják ki Katart és Szaúd Arábiát a hozzáférésből. Nem kell tehát csodálkozni, hogy Assad megbuktatásánál e két ország plusz Törökország olyan nagyon lelkes. De, miért ez a lelkes ellenszenv? Ennek három oka is van.

• Ez az új gázvezeték jelentősen megerősítené Irán helyzetét, mert lehetővé tenné számukra a gáz közvetlen exportálását anélkül, hogy Washington szövetségeseinek a területén keresztül kellene haladnia.
• Szíria szoros szövetségese Iránnak. Szíria összeomlása természetszerűen gyengítené Iránt is.
• Iránnak és Szíriának van egy kölcsönös védelmi egyezménye. Tehát, amennyiben Amerika beavatkozik Szíriába, az megnyithatja az utat egy konfliktus kialakítása felé Iránnal.

2014 februárjában ez a globális sakkjátszma új fejezetet nyitott Ukrajnában, ahol az igazi célpont maga Oroszország volt, és nem véletlenül. Oroszország ugyanis a világ második legnagyobb olaj exportálója, ami önmagában is bosszantó lehet Amerikának, de az oroszok 2008-ban létrehoztak egy energia börzét, ahol rubelért és aranyért lehet vásárolni. Ráadásul az oroszok összefogva a Kínaiakkal az egymás közötti kereskedelemből kiirtották a dollárt. És ha ez nem lenne elég, akkor megemlíthetjük, hogy Oroszország szorgalmasan tevékenykedik egy Eurázsiai Gazdasági Unió létrehozásán, aminek keretein belül létre akarnak hozni egy közös valutát, és ahol létezne egy független energia piac.

Eljött tehát az idő, amikor Ukrajnának döntenie kellett, vagy csatlakozik az Európai, vagy az Eurázsiai Unióhoz. Az EU szerint Ukrajna nem csatalakozhat mind a kettőhöz, míg Putyin szerint semmi akadálya, hogy mind a kettőhöz csatlakozzanak. Janukovics elnök elhatározta, hogy Oroszországot választja.

Janukovics döntésére Amerika azt tette, amihez a legjobban ért. Megdöntötték az elnököt, akinek a helyére beültettek egy bábkormányt. A puccs elég szennyes volt. Bizonyítékok szerint CIA mesterlövészek több embert is megöltek mind a két oldalon, hogy a másik oldal azt higgye, az ellentábor nyúlt először lőfegyverekhez. Washington piszkos játékát elég élethűen írta meg az angol The Guardian.

A puccs azonban nem volt túl sikeres, ugyanis Amerika hamarosan elveszítette az irányítást. A krími referendumban az emberek hatalmas százaléka el kívánt szakadni Ukrajnától és egyesülni akart Oroszországgal. Az átállás simán rendben lezajlott, emberáldozat nélkül. Ennek ellenére Washington azonnal orosz agresszióról kezdett beszélni, amit a nyugati sajtó hűségesen átvett és a mai napig bőségesen tálal olvasóinak, miközben „elfelejtik” hozzátenni, hogy a Krím-félsziget emberemlékezet óta Oroszországhoz tartozott.

Mindeközben Washington azon mesterkedik, hogy Ukrajna belépjen a NATO-ba. Ha ez bekövetkezne, akkor az amerikai haderő közvetlenül az oroszországi határig terjeszkedhetne. Erre azonban jelenleg aligha kerül sor. És mit tesz Washington, ha jobb nem jut eszébe? Szankciót erőszakol ki, demonizálja az ellenfelét, hamis zászlós trükköt dob be, és közben hangosan csörgeti a kardokat. Ez azonban Oroszországgal szemben nem túl sikeres stratégia. A szankciók visszafelé sültek el, Kínát belekergette Oroszország karjaiba, vagy fordítva, és arra késztette Oroszországot, hogy felgyorsítsa de-dollarizációját.

Ezen kívül a nyugati állításokkal szemben Oroszország nem szigetelődött el. OK, A NATO „elszigetelődött” Oroszországtól, de a világ többi része nem (lásd a BRICS országokat).

Nem nagyon tévedek, ha az állítom, hogy ez nem egy második hidegháború, ez a harmadik világháború felvezetése, mert kialakulnak a szövetségek, és elkezdődnek a fegyveres konfliktusok, és csak idő kérdése, hogy a nagykutyák közvetlenül szembe kerüljenek egymással.

Végül nézzük a néhány napja befejeződött G-20 találkozót, ahol volt pofája Obamának közölni Putyinnal, hogy „nem szokás letiporni a szomszédos országokat”, miközben Amerika az elmúlt két évtizedben féltucat országot rohant le. A kanadai, az ausztrál miniszterelnök, de még a német kancellár is megjátszotta a hülyét, és nyomták négyszemközt Putyinnak a tömegeknek szánt propagandát az orosz agresszióról. Micsoda hülye játék a világhatalmak vezetői részéről, miközben az amerikai külügyminiszter helyettes államtitkára egyértelműen bejelentette, hogy 5 milliárd dollárjukba került a kijevi puccs.

Antalffy Tibor