Haragom sokak számára ismeretlen, de tudnotok kell a következőket: Ha egy ember, aki ismer Engem, káromolja a Szentlelket, Én soha nem fogok tudni neki megbocsátani. Semmi sem tudja, és nem is fogja megváltoztatni ezt a tényt, mivel az ilyen ember már döntött a saját sorsa felett, ezért a megbékélés nem lehetséges. Annak az embernek, aki Színem elé járul, és megpróbálja megindokolni az élet kioltását, tudnia kell, hogy az ő életét Én fogom kioltani. Ha valaki eladja a lelkét a Sátánnak, Én azt nem tudom visszavenni, mivel ő már eggyé vált a gonosszal. Amikor egy ember, aki Fiam, Jézus Krisztus Nevében beszél, elpusztítja az Enyéim lelkét, örökre félre fogom őt dobni. Féljétek most Haragomat, mert Én minden olyan lelket meg fogok büntetni, aki a végsőkig dacol Akaratommal.

A három fő jel, hogy az Apokalipszisben vagyunk és nem egyszerűen rendkívüli időkben a pápasággal kapcsolatban (antipápa kontra hamis próféta):
Egy: az emberiség képes arra, hogy kiégesse magát;
Kettőmajdnem kétmilliárd meg nem született csecsemőt abortáltak; és
Háromaz emberi génállományt olyan mértékben manipuláljuk, hogy alapvetően megváltoztathatjuk a földön élő minden ember DNS-ét (a fenevad bélyege), olyannyira, hogy már nem vagyunk többé emberek, és ezért nem vagyunk többé megváltva a mi Urunk, Jézus Krisztus keresztje által. (keressétek elő melyik üzenetben volt így leírva először 20130513, majd másodszor, s valószínűleg már harmadszor is ki volt nyilatkoztatva)


https://www.fromrome.info/2022/10/11/pope-benedict-xvi-declares-the-apostolic-see-impeded/


Forrás: KLA.TV
„Todesstrafe“ für Corona-Gegner?
www.kla.tv/25701



A világ páratlan válságban van. Ezt a válságot a Sátán váltotta ki. Mi a célja?

  1. A nemzetállamok megsemmisítése, egy "világkormány" létrehozása. Ez a "világkormány" természetesen balliberális, ateista elveket vallana.
  2. A családok szétbomlasztása a "szivárványos" és hasonló mozgalmakkal. Ha nincs család, akkor a gyermekek a "levegőben lógnak", nincs semmi erkölcsi támpontjuk.
  3. A kereszténység szétbomlasztása "álmenekültek" Európába küldésével. Ezek többsége kiképzett katona, akik csak parancsra várnak a mobiltelefonjukon. Szinte mindennaposak a templomrombolások és a fegyveres merényletek.

Mindannyiunk feladata, hogy összefogjunk a Gonosz ármánykodása ellen, és még többet imádkozzunk Isten segítségéért esedezve!

Mai világunk szinte az elátkozottak világa, amiben mindenki az első helyet keresi, ami miatt végül biztosan az utolsó helyre kerül. Napjaink az utolsó helyek ideje. Ezt mindenki láthatja, akinek még van szeme a látásra. Az emberek túlnyomó többsége eladta lelkét a Sátánnak, és bábja, rabszolgája lett. Sátán birodalmában azonban nincs paradicsom, csak pokol. Ahol Sátán kormányoz, ott a világ pokollá válik – ezt minden katolikusnak tudnia kellene.
Pedig mit ér az első hely ebben a világban az örökkévalósághoz képest? Ott a mai elsőkből lesznek az utolsók! Egy első hely semmit sem ér, ha nem maga Urunk Jézus Krisztus ismeri annak el. Isten előtt csak az válik naggyá, aki megalázza magát, és Istennek tetsző cselekedeteket hajt végre. Ezért int isteni Tanítónk: „Addig kell végbevinnem [végbevinnünk] annak tetteit, aki küldött, amíg nappal van. Eljön az éjszaka, s akkor senki sem munkálkodhat.” (Jn 9,4)




Bárki, aki végigolvasta a Canderian interjút, nem fogja tudni megkerülni a megerősítést:

  • A védőoltás halálos biofegyver
  • Az oltás célja nem az, hogy meggyógyítsa az állítólagosan koviális betegségben szenvedő embereket, hanem az, hogy rövid, közép- és hosszú távon megölje az oltottakat.
  • A kötelező védőoltás és a folyamatosan új változatok mögött az a tudományos felismerés áll, hogy csak a szérumban lévő halálos anyagokkal, például grafén-oxiddal történő újabb és újabb emlékeztető oltások garantálják a kívánt sikert (az oltottak halálát).
  • Szinte az összes média, számtalan egyetem és tudományos intézmény, és szinte az egész világ első számú politikai garnitúrája részt vesz ebben a népirtásban.
  • Ennek a történelmileg példátlan globális népirtásnak a terve pszichopaták agyában született.
  • Ezek a tudományos, média- és politikai hálózatok szinte áthatolhatatlan hálójával tartják halálos szorításukban a világot.
  • Abban a tévhitben élnek, hogy a bolygónk jövőjéről szóló egyetlen boldogító jövőképet ők birtokolják.
  • A szabadkőművesek mellett a Klaus Schwab által vezetett davosi Világgazdasági Forma (WEF) az egyik legfontosabb irányító központja ennek a hatalmi struktúrának.
  • Itt választják ki a jövő politikai vezetőit.
  • És számtalan ma hivatalban lévő államelnök és miniszter kizárólag a WEF védelmében került a posztjára (Merkel, Spahn, Macron, Kurz és még sokan mások).

https://pokolafoldon.hu/great-reset/meddig-elnek-a-beoltottak-a-grafen-oxid-feltalalojanak-valasza-elborzasztja-ont


6-42 hetes magzatokból készül a FENEVAD BÉLYEGE + LUCEFERIN + 99,8 % a mérgező grafén-oxid + van olyan munkatársam aki szerint vas-oxid, a másik fele titán-oxidot ismert fel az ÖTÖDIK HADOSZLOP elemzésében + 140 féle vírusvertikális nanobot , + LITIUM (a százalékról vitatkozás van) + HIDROGÉL, hogy antennaként ne legyen már ember , s mindez csak azért mert nemsokára itt a NAGY FIGYELMEZTETÉS , s szerintem még higany is van benne, mert annyira zombikká válnak mindazok akik lemondtak Abbánk ajándékáról, az immunrendszerükről a SÁTÁN javára. + Polietilén-glikol, ami a fagyállókhoz keverik... + Luciferáz


A teljes Covid globális zsarnokság idővonala = FENEVAD BÉLYEGE

Út az új világrendhez

https://www.jamiiforums.com/threads/heres-the-timeline-to-the-total-covid-global-tyranny.1924387/ ]

2021.8.26. VÖRÖS VÉSZLEJZÉS Nukleáris hamis zászlós támadásra készülnek az amerikai szárazföld ellen a 2001. szept. 11-i hamis zászlós merényletek huszadik évfordulójának közeledtével, ami rendkivüli állapot kihirdetéséhez, polgárháborúhoz és az USA tervezett tönkretételéhez vezethet. A kabuli robbantások a felvezetők:

Két robbanás a kabuli repülőtéren, legkevesebb tizenhárom halott

Valószinűleg az aug. 31-i határidőig szándékosan nem fogják kivonni az amerikai csapatokat Afganisztánból, hogy aztán a nagymerényletet ráfoghassák a “Talibánra”. Az aug. 31. és szept. 11. közti időszak veszélyes lesz.



2021.8.1. Az elmúlt hetek általam legjobban figyelt eseménye az volt, ami Jeruzsálemben zajlik a Templomhegy körül. A zsidók és a Chabad most már mindent elkövetnek azért, hogy konfliktust csiholva az arabokkal, azt a jelenleg ott található Al-Aksza mecset lerombolására használják fel, az új izraeli miniszterelnök mindent elkövet ennek érdekében:

2021.7.19, Times of Israel

Az új izraeli miniszterelnök a tűzzel játszik a Templomhegyen (Israel’s PM is playing with fire on the Temple Mount)

A mecset helyén ezután felépülhet a zsidó Harmadik Templom, s elejét veheti a Dániel 9:27-ben megjövendölt utolsó hét év:

“És egy héten át sokakkal megerősíti a szövetséget, de a hét felén véget vet a véres áldozatnak és az ételáldozatnak, és útálatosságok szárnyán pusztít, amíg az enyészet és ami elhatároztatott, a pusztítóra szakad.”

egy hét == hét év

a hét fele == 3.5 év

Ha 2022-re felépül a Templomhegyen a Harmadik Templom, az további igazolása lesz a Meier-próféciáknak, melyek szerint az egész 2029-re ér véget. Az első 3.5 évben a zsidók szabadon áldozhatnak majd a Biblia Istenének az új templomukban, a második 3.5 évben viszont szinre lép a hamis próféta és a fenevadrendszer az új NWO vallással, s véget vet a templomban a Jahvenak való áldozásnak.


A teljes Covid globális zsarnokság idővonala = FENEVAD BÉLYEGE

Út az új világrendhez

2015 WEF ( World Economic Forum) Dokumentum.

1. Fázis:

2019.December – 2020.Március: Szimulálni egy fenyegetést és félelmet kelteni. Beindítani egy pandémiát Kínában. Megölni több ezer embert. Növelni a halálozások számát. Már az elején az oltásról beszélni. A Médiában csak is erről a Covid-19ről beszélni.

Végeredmény: Félelem és pánikkeltés.

2. Fázis:

2020.Március-2020.December: Viszályt szítani a nép között. Alkotmányellenes intézkedések bevezetése. Kereskedelem és gazdaság megbénítása. Lázadók megbélyegzése és kigúnyolása. Cenzúrázni a lázadókat és a lázadó vezetőket a közösségi médián keresztül( Youtube, Google, Facebook, instagram stb. ) Orrturkálós teszt általánosítása. Az engedetlenek büntetése. Zavart kelteni a kórházban ápoltak és halottak számában. Valamennyi hatékony kezelés és gyógymód eltüntetése és kizárása a piacról.

Végeredmény: elkeseredés, szorongás, félelem. A lakosság egyre nagyobb megosztása.

3. Fázis:

2020.December-2021.Június: Felajánlani egy ingyenes vakcinát mindenkinek, megígérni a teljes immunitást és védelmet a covid-19 ellen, hogy visszatérjünk a normális élethez. Célként a csorda immunizálását kell kitűzni. Eltüntetni az eredményeket a káros hatásokról és elhalálozásokról. A vakcina káros hatásait bemutatni mint a betegség és a virus természetes hatása. Indokot találni a kényszerintézkedések fenntartására a kívánt immunitás elérésének elmulasztása esetén. Megbüntetni és felfüggeszteni azon orvosokat aki nem az előírt „gyógymódot” alkalmazza.

Végeredmény: Kétségek és félelem, árulás érzése az oltottak között. Oltatlanok elszigetelése. Szétválasztási taktika.

4. Fázis:

2021. Junius-2021. Október: QR-Kód, zöldkártya elterjesztése. Megjutalmazni útlevéllel aki beadatja a vakcinát. És eltiltani azt aki megtagadja. Mozgalmat indítani a kiváltságosok számára(oltott) és büntetni az ellenkezőket (oltatlan). Megtagadni a munkalehetőséget és a tanulást a nem oltottak számára.

Végeredmény: Első lépés a digitális megfigyelés felé és a megtagadók leszegényítése.

5. Fázis

2021.November-2022.Március: Megerősíteni és tovább növelni a káoszt az oltott és az oltatlanok között. Robbanásszerű élelmiszer és áruhiány. Megállítani a reálgazdaságot és bezárni kis és középvállalkozásokat, gyárakat. Megnövelni a munkanélküliséget. A 3. oltás beadása. KÖTELEZNI MINDENKIT AZ OLTÁSRA. A Variánsok mítoszának megerősítése. Az oltás hatékonyságának és az immunitásnak a bizonygatása. Démonizálni a nem oltottakat. Őket okolni a halálozásokért. Bevezetni a digitális felismerést mindenkinek. QR kód-ban Személyi ig., útlevél, anyakönyvi kivonat, TB kártya, jogosítvány stb. Összevonása. Hadiállapot bevezetése.

Végeredmény: A teljes digitális megfigyelés két szakaszának végrehajtása. Az oltást megtagadók bebörtönzése vagy megszüntetése.

6. Fázis:

2022.Március-2022.Szeptember: Az államadósság és a készpénz felszámolása. A tőzsdei összeomlás elindítása. A Bankok veszteségének visszatérítése a magánszámlákról. A Great reset beindítása. Digitális fizetés kötelezése. Az összes érték, magán ingatlan és föld elkobzása. Gyógyszerhasználat betiltása. Kötelező oltás 6-8 hónaponként. Kötelező diétát bevezetni a WHO 1963as dokumentuma alapján. (Műhús, rovarok)

Végeredmény: Digitális ellenőrzés teljes körű elterjesztése. Az új világrend kiterjesztése az egész földre.

7. Fázis:

2022. Szeptember- 2023. Március: Társadalmi pontrendszer általánosítása és kiterjesztett megfigyelés a Kínai rendszer alapján. Katonai fegyelemtartás. Az összes tiltakozó eltörlése. Beindítani az egész világon az elektromágneses frekvenciákat (5G) a biometrikus vezérléshez, a gondolatok, érzelmek és viselkedés ellenőrzéséhez. Tömeges népirtás aktiválása. Chip karba ültetése.

Végeredmény: Az új világrend bevezetése 2030-ig.

https://www.jamiiforums.com/threads/heres-the-timeline-to-the-total-covid-global-tyranny.1924387/ ]