Pénteken ismét klímatüntetés volt
Budapesten. Nem mondom, hogy rossz ötlet lenne a fekete pénteki akciók
helyett a környezet védelmére összpontosítani, de ahogy arról már
korábban írtam, a klímapánik olyan mennyiségű negatív hozadékot görget
maga előtt, hogy azok szinte minden előnyt kioltanak.
A
Phys.org
pár nappal ezelőtt megjelent cikkéből például kiderül, hogy az
apokaliptikus előrejelzések miatt a klímapánik a pánikbetegségek egyre
gyakoribban diagnosztizált fajtája lett az Egyesült Államokban, bár az
ország igen szép számban tevékenykedő pszichológusai még nem nagyon
tudnak mit kezdeni az új kórral.
A betegség gyökere a jelek szerint a
klíma aktivisták azon kijelentéseiből ered, amelyek szerint a világ,
vagy legalábbis annak ma ismert formája, drasztikus lépések hiányában,
akár egy évtizeden belül véget érhet. Persze az előre jelzett időpontok,
csakúgy, mint a javasolt megoldások között, komoly eltérések
figyelhetők meg. Ez azonban nem gátolja az aktivistákat egyre
hisztérikusabb retorikák alkalmazásában, a politikusokat pedig ígéreteik
osztogatásában.
A Phys.org cikke szerint a
klímaváltozással kapcsolatos félelmek igen eltérőek. Van, akit a
társadalmi egyenlőtlenségek aggasztanak, míg mások az eldobható
műanyagok használata miatt pánikolnak.
Egyes aktivisták szerint kevesebb mint
egy évtized áll az emberiség rendelkezésére, hogy összeszedje magát és
drasztikus változásokat vezessen be a Föld megmentéséért, aminek része a
légiközlekedés korlátozása, az eldobható műanyagok használatának
betiltása vagy a vidéki életstílus bevezetése, aminek esetenként a
vegetáriánus étrend is része. Mások ennél is radikálisabb megközelítést
szorgalmaznak, mint például a gyerekvállalásról való lemondást, a
fosszilis üzemanyagok és melléktermékeik betiltását vagy éppen a
kapitalizmus felszámolását.
A „megoldások” sok esetben csupán
politikai célok elérését szolgálják. A kapitalizmus felszámolása például
azért is furcsa, mert a szocialista és kommunista országok igencsak
komoly mértékben támaszkodnak az iparizációra, a szennyezésről nem is
beszélve. A zöldeket ez persze nem igen zavarja, ahogy az sem, hogy a
zöld ügy lelkiismeretes, de eltévedt támogatóit az őrületbe kergetik,
amiért nem képesek teljesíteni a maguk elé tűzött klímavédelmi célokat.
Kate Schapira, a Brown Egyetem
professzora, felismerve a problémát, 2014 óta közterületi klímapánik
standokat üzemeltet, például helyi piacokon, ahol szolgálatait mindössze
5 centért kínálja.
Az Amerikai Pszichológiai Társaság
szerint a klímapánik tünetei nem feltétlenül hasonlítanak a klasszikus
pánikbetegségek tüneteire, így jelentkezhetnek „konfliktuskerülés,
fatalizmus, félelem, tehetetlenség és rezignáció formájában és együtt
járhat fizikai tünetekkel is. Például asztmával vagy bizonyos
allergiákkal.”
A Klíma Pszichológiai Szövetség, mert
már ilyen is van, arra hívta fel a brit szülők figyelmét, hogy a
klímaváltozással kapcsolatos kommunikációjukkal megijesztik saját
gyerekeiket. A szintén brit Bath Egyetem pszichológusai pedig arról
számoltak be, hogy a gyerekeknél tömegesen jelentkeznek a klímaváltozás
miatti pánikbetegség tünetei.
Az éghajlatváltozással kapcsolatos
félelmek miatt egyesek megkérdőjelezik saját tetteik hatékonyságát. Nem
tudják eldönteni, hogy a műanyag szívószálak mellőzése vagy a második
gyerekről való lemondás számít-e egyáltalán.
Valószínűleg nem. A szívószálak például
az óceánokban található mikró műanyagok kevesebb mint 1 százalékát
teszik ki, és ez sem az Egyesült Államokból vagy Európából, hanem
délkelet Ázsiából származik (bár az is igaz, hogy Ázsia a fejlett világ
által termelt szemét egy részét is importálja). Az igazság az, hogy a
műanyagok használatának csökkentése inkább informatív jellegű, célja
pedig a környezettudatosság erősítése, de nem jelent állandó vagy
hatékony megoldást.
A népességszabályozásról nem is
beszélve, hiszen a világ legtöbb országában a népesség eleve csökken,
így nagyobb esélye van az emberiség kihalásának, mint a
túlnépesedésnek. (Lásd még:
link,
link)
Ami pedig a Föld tíz éven belüli végét jelenti, biztosat senki sem mondhat, de azt igen, hogy hasonló jóslatok már a
70-es években is születtek.
A valós és vélt félelmek kapcsán pedig egy igen fontos kérdéshez érkeztünk: a jövő miatti aggodalomhoz.
Kiindulva abból, hogy Jézus egyértelműen megmutatta a megfelelő hozzáállást, amikor azt mondta, hogy ne aggódjunk a holnapért,
„mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.”, engedjétek meg, hogy ismét C.S. Lewis szavait vegyem kölcsön, aki a
Csűrcsavar nevű kísértő szavain keresztül figyelmeztetett a „jövőben” rejlő csapdákra:
„Az emberfajzat az időben él,
Ellenségünk [Csűrcsavar fordított világában Isten vagy Jézus] viszont az
örökkévalóságra szánja őt. Ezért – úgy gondolom – azt szeretné, hogy
különösen két dologra irányítsák a figyelmüket: az örökkévalóságra meg
az időnek ama pontjára, melyet az emberek „jelennek” neveznek. Mert a
jelen az a pont, ahol az örökkévalóság az idővel érintkezik. Kizárólag a
pillanat élményében adatik az emberfajzatnak olyan tapasztalás, amely
hasonlatos Ellenségünk tapasztalatához a teljes valóságról; csakis itt
adatik meg neki a szabadság és a valóság ajándéka. Az Ellenség azt
szeretné, hogy mindig csak az örökkévalósággal (azaz Ővele magával) vagy
a jelennel törődjenek, tehát: elmélkedjenek az Ővele való örök
egyesülésről vagy az Őtőle való örök elszakadásról – egyebekben pedig
kövessék lelkiismeretük pillanatnyi szavát, hordják pillanatnyi
keresztjüket, fogadják el a pillanatnyi kegyelmet, s adjanak hálát a
pillanatnyi örömökért.
A mi dolgunk ezzel szemben az, hogy
elszakítsuk őket az örökkévalóságtól, s elszakítsuk őket a jelentől.
Ebből a célból olykor arra kísértjük némelyiket (például, ha
özvegyasszony vagy tudós az illető), hogy a múltban éljen. E taktikának
azonban korlátozott az értéke, hiszen a múlt – amennyiben reális
ismeretről, s nem valami elmosódott dologról van szó – az
örökkévalóságra emlékeztet. Sokkal többet ér, ha arra bírjuk rá őket,
hogy a jövőnek éljenek. Szenvedélyeik élettani szükségből eleve a jövő
felé irányulnak, s a róla való gondolkodás reményeket és félelmeket
támaszt bennük. S mivel a jövő ismeretlen előttük, ha sikerül elérnünk,
hogy róla töprengjenek, csak a képzeletükkel járatjuk a bolondját.
Egyszóval: a jövő hasonlít a legeslegkevésbé az örökkévalósághoz. A jövő
az, ami az időben a leginkább ideigvaló; hiszen a múlt már
megmerevedett, és nem változik többé, a jelent pedig egészen átragyogják
az örökkévalóság sugarai. Ezért pártoljuk annyira az olyan jelszavakat
és irányzatokat, mint a „teremtő evolúció”, „tudományos humanizmus”,
„kommunizmus” – melyek az emberfajzat ragaszkodását az ideigvalóság
legbensőbb magva: a jövő felé irányítják. Ezért gyökerezik csaknem
valamennyi bűn a jövőben. A hála a múltra néz, a szeretet a jelenre; a
félelem, a kapzsiság, a kéjvágy kivétel! …
Persze bizonyos értelemben az Ellenség
is kívánja, hogy az emberfajzat gondoljon a jövőre: annyira, amennyire
azt az igazság és a szeretet másnapi műveihez – a holnap esedékessé
váló kötelességekhez – a jelenben szükséges tervezés megköveteli. A
holnapi munkára felkészülni: mai kötelesség; ha a hozzávaló anyag a
jövőből van is kölcsönvéve, maga a feladat – mint minden kötelesség – a
jelen leckéje. Ám ez már szőrszálhasogatás. Az Ellenség nem akarja,
hogy az emberfajzat szíve a jövőn csüggjön, gazdagsága a holnap kincse
legyen. Mi viszont éppen ezt akarjuk! Az Ő eszménye olyan ember, aki ha
hivatása okán egész nap az utókor jólétén munkálkodott is, képes
kitörölni lelkéből a jövő gondját, s az égre bízva a dolgot, máris a
jelen pillanat követelte türelem vagy hála gyakorlásával foglalja el
magát. Mi azonban olyan embert akarunk, aki a jövő megszállottja; akit a
földön elkövetkező mennynek vagy pokolnak látomásai kísértenek; aki
azonnal kész áthágni az Ellenség parancsait a jelenben, ha elhitetjük
vele, hogy ezzel amazt elérheti, emezt elháríthatja; akinek hite olyan
programok sikerén vagy kudarcán áll vagy bukik, melyeknek végét nem is
fogja megérni. A mi vágyunk az, hogy az egész fajzat örökké a
szivárványt kergesse; még véletlenül se legyen az adott pillanatban
becsületes, derék vagy akár boldog, hanem az adott pillanat minden
valóságos ajándékát égesse el a jövendő oltárán.”
http://idokjelei.hu/2019/12/uj-kor-uj-betegseg-egyre-tobb-a-klima-panikbeteg/