Alkossunk kis, bizalomra épülő közösségeket

Az UnHerd podcastban Ian McGilchrist szerint széles körben érzékelhető, hogy a nyugati kultúra túlzottan bal agyféltekés irányba tolódott: elvesztettük az intuíciót, a jót és az igazat érintő mélyebb érzékünket. A probléma az, hogy ezeket az értékeket a politikába átültetni szinte lehetetlen – a politika harcias, ego-vezérelt és erőszakos, így az eredeti jóság gyakran elvész, mint Orpheusz Eurüdikéje. 
McGilchrist szerint nagy változásra van szükség, de a hagyományos „csináljunk programot, bizottságot, mérjük a haladást” megközelítés éppen a bölcsesség ellentéte. Nem több hatalomra, hanem több bölcsességre van szükségünk. Ezt azonban nem erőltetéssel érhetjük el. Taoista és keleti bölcsességre hivatkozva azt javasolja: álljunk félre. Ne „csináljunk” dolgokat, hanem hagyjuk, hogy történjenek (non-doing, wu wei). A kertész példája: nem ő teremti a növényt, csak eltávolítja a gyomokat, táplál és vár. Hasonlóan mi is eltömítettük a Tao, az isteni vagy a Szentlélek áramlását a világban. 
A megoldás nem passzivitás, hanem tudatos nem-tudás (unknowing) és nem-cselekvés – fegyelmezett figyelem, meditáció, ima, a „majom-elme” lecsendesítése. Így teret adunk annak, ami valóban fontos. 
Gyakorlatilag kis, bizalomra épülő közösségeket javasol – mint a sötét középkor kolostorai –, ahol az emberek ismerik egymást, közösen étkeznek, imádkoznak, segítenek. Ezek organikusan terjedhetnek alulról felfelé, nem központi parancsszóra. Végső soron mindenkinek saját lelkével kell kezdenie: „soul-making” (Keats), a lélek növelése, nem sorvasztása. McGilchrist „reményteljes pesszimistának” nevezi magát: látja a bajt, de hisz benne, hogy ha csak a lakosság 2%-a is átáll erre a gondolkodásra, figyelmesebbé, nyitottabbá válik, és egy évtized alatt gyökeresen megváltozhat a közbeszéd – túl a materialista, redukcionista (Dawkins–Pinker-féle) világképen. 
A jó, a szép és az igaz nem mechanikus erőként, hanem vonzóerőként (attractor) hat ránk – ezeket kell újra testet ölteniük.

Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=TDC9W1K4Rso

Tűzszünet vagy csapda? – A közel-keleti erőviszonyok újrarendeződése Pepe Escobar szerint

Pepe Escobar és Nima Alkhorshid beszélgetése szerint a közel-keleti konfliktusban körvonalazódó tűzszünet nem átfogó megállapodás, hanem inkább ideiglenes feszültségcsökkentés. Irán alapvető célja a harcok leállítása minden fronton, de a szankciók fennmaradása és az amerikai politikai korlátok miatt tartós rendezés nem várható. 
Escobar úgy látja, hogy az Egyesült Államok mozgástere korlátozott: egy esetleges eszkaláció – például szárazföldi invázió – nem hozna stratégiai áttörést, viszont súlyos veszteségekkel járna. Irán katonai képességeit alábecsülik, miközben Teherán tudatosan visszafogottan reagál, hogy ne fedje fel teljes arzenálját. 
A konfliktus regionális dimenziója egyre összetettebb. Az Öböl menti államok megosztottak: Katar és Omán inkább Irán felé hajlik, míg az Egyesült Arab Emírségek és részben Szaúd-Arábia Izraelhez közelít. Ez a törésvonal a GCC (Öböl menti Együttműködési Tanács) dezintegrációjához vezethet. 
Escobar élesen bírálja a „kollektív Nyugatot”, amely szerinte morálisan és politikailag is válságban van, miközben a Nagy Babiloni Szajha belső feszültségei erősödnek. Antikrisztuskövető Fosztogató Donald Trump politikáját impulzívnak és korlátozott információkra épülőnek tartja. 
Kína és Oroszország eltérően reagál: Moszkva profitál az energiaárakból, míg Peking stratégiai dilemmával szembesül. Kína egyszerre próbálja biztosítani energiaszükségletét és elkerülni a közvetlen konfrontációt, miközben – Irán ösztönzésével a tárgyalásokra – már közvetett garanciavállalóvá vált. 
Összességében a beszélgetés szerint a tűzszünet inkább taktikai szünet, mint valódi béke, és a térségben egy új, multipoláris erőegyensúly formálódik, amelyben a hagyományos szövetségi rendszerek gyorsan átalakulnak.