Ezreket gyógyított meg az Orbán-kormány
Egyetlen
intézkedésével ezreket gyógyított meg az Orbán-kormány – legalábbis
papíron. A leszázalékoltak tömegeinek szinte automatikus egészségügyi
felminősítése egyetlen célt szolgál: spórolni az elesetteken.
Többeket
is az egészségi állapotuk rohamos javulásáról értesítettek az elmúlt
hetekben a kormányhivatalok. A probléma csak az, hogy a megváltozott
munkaképességük miatt korábban leszázalékoltak nem lettek jobban, nem
nőttek vissza például az elvesztett végtagjaik, belső szerveik, csak
egy új szakmai protokoll alapján újraértékelték az állapotukat. Az
átminősítés az esetek többségében felminősítést, s ennek folyományaként
a rokkantsági ellátás összegének jelentős csökkentését jelentette.
Van, aki közel 30 évi munkaviszony és havi több tízezer forint elvonása
után mindössze 36 ezer forintot kap.
A
vitatott felminősítések miatt folyamatosan özönlenek a panaszbeadványok
az ombudsman hivatalába. A jogi út azonban keveseknek hoz sikert. Még
az a juttatásától megfosztott asszony is csak vár a pénzére, aki
Strasbourgot megjárva pert nyert a magyar állam ellen.
(HVG)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése