Több mint 1 milliárdért vett kastélyt a jegybank alapítványa egy offshore-hátterű cégtől.
1,3
milliárd forintért vett luxusingatlant a jegybank egyik alapítványa egy
offshore-hátterű cégtől – tudta meg a Magyar Nemzet. A fővárosi
Svábhegyen található ingatlant még februárban vásárolta meg a Magyar
Nemzeti Bank által létrehozott Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány. A
földhivatali dokumentumok szerint a több mint 2 ezer négyzetméteres
villa előző tulajdonosa áttételesen egy, a Brit Virgin-szigetekre
bejegyzett cég.
A
lappal a jegybank azt közölte: az épületben hozzák majd létre az
alapítvány képzési és tudományos kutatási központját. Levelében az MNB
azt állította, hogy az ingatlant a szakértő által becsült forgalmi
érték alatt vásárolták. Emellett kiderült az is, hogy a budai
várnegyedben is vettek egy műemlék épületet mintegy egymilliárd
forintért, amit még fel is kell újítani.
(MNO)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése