A
Rosszija 1 orosz állami televízió szerint a kijevi hatóságok
“hajtóvadászatot indítottak” Nyugat-Ukrajnában azok után, akik az ukrán
mellett magyar állampolgársággal is rendelkeznek.
A
kedden késő este a Rosszija 24 hírtelevízióban is sugárzott
összeállításban elhangzott: “az ukrán külügyminisztérium súlyos
büntetést helyezett kilátásba azon kárpátaljai lakosok számára, akik el
akarják titkolni a hatóságok elől, hogy egy másik országban kiállított
(magyar) útlevéllel is rendelkeznek. Emiatt a határ menti régiókból
tömegesen hagyják el az országot. Budapesten több tízezer ukránról
beszélnek, akik az utóbbi időben jelezték szándékukat, hogy
Magyarországra mennének”.
Az orosz állami televízió a 3 perces
összeállítás elején interjúrészletet közölt Potápi Árpád
nemzetpolitikáért felelős államtitkárral, megjegyezve, hogy a politikus
a beszélgetés alatt “igazi diplomataként” egyszer sem mondta ki
Ukrajna nevét. A riporter hozzátette, hogy “Magyarország lélekszáma
töretlenül nő, részben a szomszédos Kárpátalja lakosainak
köszönhetően”, akik egy, Potápi Árpádtól idézett kijelentés szerint
nagyobb biztonságban érzik magukat a magyar útlevél birtokában.
Az államtitkár szavait követően
elhangzott: “majdnem 110 ezer ungvári és a város környékén élő lakos
sietett megszerezni a magyar útlevelet”. A riporter egy Annának
nevezett, oroszul beszélő kárpátaljai nővel is beszélgetett, aki nem
vállalta, hogy az arcát is mutassák a kamerában és elárulják, hol él
Magyarországon. Közölte, hogy az emberek menekülnek Ukrajnából. Az
anyák attól félnek, hogy fiaikat behívják katonának, az árak szinte
óráról órára nőnek, a megélhetés egyre nehezebb Kárpátalján.
(MTI)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése