Hivatalosan is elfogadták az új uniós GMO-szabályokat
Hivatalosan
is elfogadta hétfőn az Európai Unió Tanácsa azokat az új szabályokat,
amelyek lehetővé teszik, hogy minden uniós tagállam maga döntse el,
hogy engedélyezi-e a területén a genetikailag módosított organizmusok
(GMO) köztermesztését.
A GMO-k
uniós engedélyezési szabályai tavaly tavasszal kerültek ismét
reflektorfénybe. Egy-egy GMO-ról ugyanis két bizottságnak és az Európai
Élelmiszerbiztonsági Hatóságnak (EFSA) kell döntenie. Ha az EFSA
támogatja és egyik bizottság sem ellenzi, akkor az Európai Bizottság
köteles kiadni a termesztési engedélyt, amely az egész Európai Unióra
érvényes. Ez alól csak az úgynevezett védzáradék alkalmazásával bújhat
ki minden tagállam, amelyet eredetileg nem erre a célra találtak ki, és
amelynek nagyon szigorú feltételei vannak.
A
tagállamok kormányainak képviselőiből álló tanács csak akkor tudja
megakadályozni az engedély kiadását, ha az uniós tagok minősített
többsége határozottan ellene szavaz. Tavaly tavasszal egy GMO-kukorica
esetében nem volt meg ugyan a súlyozott minősített többség, de szám
szerint a tagországok döntő hányada ellenezte az engedély kiadását. Ez
mozdította ki a patthelyzetből a most elfogadott jogszabály tervezetét.
Az új
jogszabály az engedélyezési eljárást nem változtatja meg, de minden
tagállamnak lehetőséget ad arra, hogy betilthassák GMO-k termesztését
saját területükön. Hivatkozhatnak például környezetvédelmi
szempontokra, várostervezési igényekre, társadalmi és gazdasági
hatásokra, más termékek szennyezésére, vagy agrárpolitikai célokra. A
tagállamok egyes konkrét növényfajtákat, vagy egyes tulajdonságot
hordozó növényeket is betilthatnak. Az Európai Parlament már januárban
elfogadta a jogszabály-tervezetet, amely így 20 nappal azt követően lép
majd hatályba, hogy közzéteszik az EU hivatalos közlönyében.
(MTI)
Bal-Rad komm: Megszületett
az USA-EU szabadkereskedelmi övezet első hivatalos rendelete! Szabad
az út az amerikai élelmiszerfertő előtt Európába. Ez a rendelet ugyanis
a nagy amerikai biznisznek készítette elő a talajt.
Kétségei senkinek ne legyenek: EGYETLEN UNIÓS TAGORSZÁG KORMÁNYA SEM FOG GÁTAT SZABNI A GMO-NAK!
A
rendelettel végleg lerendezték Európa termőföldjeinek és
vízkészleteinek sorsát. Hiszen az ilyen beavatkozások alapvetően
befolyásolják a termőhelyek eddig megvolt ökológiai egyensúlyát és
jellemzőit is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése