Terrorakciót akadályoztak meg Magyarországon
Magyarországot
egyelőre csak tranzitországnak tekintik a terroristák, de Budapesten
is terveztek fegyveres támadást, amelyre a tálib ellenállás egyik
vezetője adott utasítást, írja az Magyar Nemzet Online hozzátéve, a
merényletre készülők leleplezésében természetesen nagy szerepe volt a
TEK-nek.
Az
Európai Unióban jelenleg kétezer-ötszáz olyan személyt tartanak számon a
különböző titkosszolgálatok és rendvédelmi erők, akik potenciális
elkövetői lehetnek egy terrorcselekménynek – írja a cikk.
Magyarországot jelenleg főként arra használják a potenciális
terroristák, hogy Nyugatra jussanak, egy pakisztáni kiképzőtáborból
Budapesten keresztül érkezett például Berlinbe az a férfi, akinél olyan
adathordozókat találtak, amely tervezett terrorcselekmények részletes
leírását tartalmazta.
A TEK
már több embert is lekapcsolt, akik Magyarországon keresztül akartak
terroristacsoportokhoz eljutni. Egy holland lányt tavaly ősszel azért
vettek őrizetbe, mert az Iszlám Állam harcosa akart lenni, decemberben
pedig két tizenéves fiút fogtak el és adtak át a hatóságoknak, mert
szíriai terroristakiképző táborba készültek.
hír24
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése