Titokzatos, előkelő és pokoli drága az a svájci főiskola, ahol a magyar miniszterelnök lánya folytatja tanulmányait.
„Tudtam,
hogy a négyéves képzés nagyon drága lesz, de bíztam benne, hogy bőven
behozza majd az árát” – mondta Markus Lück, a bécsi Palais Hansen
Kempinski vezérigazgatója az Ecole hoteliere de Lausanne főiskoláról.
Titokzatos,
előkelő és pokoli drága az a svájci főiskola, ahol a magyar
miniszterelnök lánya folytatja tanulmányait. Az éves kurzus nagyjából
80 ezer svájci frankba (több mint 20 millió forintba) kerül, ebből a
tandíj 50 ezer. Előírás az elegancia, egy szakács egyszerre legfeljebb
négy tanulóval bíbelődik, és a sütés-főzésen, szállodaipari
tudnivalókon kívül menedzsmenttudományokat is tanítanak.
Az ott
végzett hallgatók összetartanak, olyan hálózatot alkotva, amely
megkönnyíti a fiatalok pályakezdését. S ha netán egy tini ezt a
főiskolát célozná meg, számíthat rá, hogy nőnek a bejutási esélyei: a
kétezres létszámot 2020-ig megduplázza a főiskola, amely azonban
gondosan megrostálja a jelentkezőket.
(HVG)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése