Totális káosz, kilátástalanság és menekülés a “zónából” – jellemzi az utóbbi napokban Nyalókakirály seregeit Donbasszban.
“Nincs
utánpótlás, nincs kommunikációs összeköttetés, nincsenek parancsok. Csak
gránáteső, amit a partizánok zúditanak a nyakunkba. Tartsunk ki! – ez
volt az utolsó, három nappal ezelőtti parancs! Az utóbbi három napban az
egységek parancsnoki – vezetési pontjai a vezénylő parancsnokokkal
együtt fölszivódtak! Hová lettek? – senki nem tudja. Általános a
vélemény, hogy megszöktek! Itt hagyták a parancsnokok az egységeiket.
Becslésem szerint a bekeritett csapataink – itt – az utóbbi 24 órában
legkevesebb száz embert veszitettek. Hát mi akkor mire várjunk? Miért
tartsunk ki? Hát itt vagyun! Megadjuk magunkat” – nyilatkozott ma reggel
egy valcmanista százados, aki százötvennégy elcsigázott, kiéhezett,
szédelgő “önkéntes” élén bejelentkezett egy népfelkelő blokkposztnál
Donyecktől délre.
Ennek a százötvenöt zsoldosnak szerencsésen véget ért ez a donbasszi “büntető kaland”.

Nem úgy, mint annak a háromszáz
zsitomiri nemzeti gárdistának, akiket tegnap katonai tiszteletadás
mellett temettek el. Már “Szgyelano v Ukrajinye” koporsókban, hiszen az
EU tizezer “segélykoporsója” már réges – régen elfogyott! Új szállitmány
pedig azóta sem jött!
http://balrad.wordpress.com/2014/09/04/a-valcmani-ilyen-olyan-tervek-vege/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése