A Jobbik nem nyugszik! Ismét előkotorták a szovjet emlékművek ügyét
Magyarország
területén az első világháború korszakából 130, a másodikéból pedig 1030
szovjet emlékmű vagy katonai temetkezési hely van – derül ki a
honvédelmi miniszter válaszból, amelyet a jobbikos Sneider Tamás
kérdésére adott írásban. Az áthelyezésüket csak az illetékes
önkormányzatok kezdeményezhetik Hende Csaba szerint.
A
Jobbik országgyűlési képviselője azt kérdezte Hende Csabától, hogy hány
szovjet emlékmű van az országban, és mi a kormány terve ezekkel: a
köztereken hagyják vagy pedig eltávolítják ezeket.
A
honvédelmi miniszter válaszában emlékeztetett, hogy a második
világháború idején sokszor a települések központi részén jelöltek ki
tömegsírokat, amelyeken obeliszkeket állítottak. Ennek is köszönhető,
hogy nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy az adott helyen katonai
temető vagy csak emlékmű van.
A
legtöbb köztéri építmény alatt valószínűleg elesett katonák maradványai
vannak, de erről nincsenek hiteles információk – tette hozzá.
Hende
Csaba jelezte, hogy az első és a második világháború idejéből összesen
1160 ilyen emlékmű vagy temetkezési hely van az országban. A honvédelmi
tárca minden lehetséges támogatást megad az ilyen emlékművek vagy
temetők áthelyezéséhez, de ilyen eljárás kezdeményezésére csak az
illetékes önkormányzatok jogosultak – derül ki a válaszból.
(HVG)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése